„Ha az El-Alameinnél vívott csata volt a kezdet vége, akkor minden bizonnyal a D-Day, a partraszállás napja volt a vég kezdete.” -mondta Winston Churchill.
És mennyire igaza volt, bár Ő a normandiai partraszállásra gondolt, de a saját autóépítési projektem is várhatóan a vég kezdete…
Egy pár mondat arról, hogy mibe is vágtam a fejszémet. Röviddel azután, hogy megvettem a Celica GT 4-est, rá kellett döbbennem, hogy a T20-as (2 kerek lámpás) Celica sok alkatrésze csereszabatos a GT 4-ével, de a leglényegesebb alkotóelemek azért nagyban különböznek.
Mivel régóta tartó nagy szerelmem volt ez az autó, azonnal elkezdtem gondolkodni, hogy vajon milyen forrásból fogok alkatrészeket beszerezni a jövőben, ha esetleg a kopó-fogyó dolgokon kívül, ne adj Isten másra is szükségem lenne. Sajnos a 2 kezemen megszámolhatnám, az itthon fellelhető, ilyen-olyan állapotú összkerekes, turbós változatban gyártott modelleket, ezért a bontott, utángyártott alkatrészellátás is siralmas. A gyári alkatrészek árai pedig -ritka és régi típus lévén, megfizethetetlenek.
Tekintve, hogy hosszú távon terveztem az ezüst nyíllal, az tűnt a legésszerűbb ötletnek, ha még egy kis pénzt beáldozva, szerzek egy kicsit sérült donor autót a ködös, esős Angliából. Oda úgyis folyamatosan érkeznek Japánból, a jobbnál jobb tuning verdák, és jobb kormányos verzióban a balkormányos piaci ár töredékéért lehet hozzájutni.
Sikerült is venni egy enyhén sérült darabot, amit szerencsére nagyon kedvező áron haza is szállíttattam. Idővel elkezdtünk a baráti társasággal nyílt pályanapokra, amatőr versenyekre járni és úgy gondoltam, jobb lenne, ha nem a tip-top állapotú utcai autóm „egészségét” kockáztatnám, hanem a jobb kormányos, donor autóból válhatna vérbeli pályagép, mindenféle kompromisszum nélkül.
Az elhatározás kipattanásától számítva, megközelítőleg 2 év telt el, de úgy tűnik, hogy a célegyenesre ráfordító, utolsó kanyarba érkeztünk a projekttel. (Köszi, Ricsi!!)
A donor autóról kiderült, hogy a dugattyúkból letörtek darabok, amik roncsolták a belső részt, ezért a gépműhelyben kezdtünk és gyors számolás után, szépen lassan összeszedtem a kovácsoltalu dugattyúkat és hajtókarokat az ebayről, valamint az új szelepeket, versenycsapágyat, stb.
Gyanítom, még így is olcsóbban úsztam meg, mintha gyári alkatrészeket vettem volna helyettük.
Idő közben szert tettem még használt, állítható futóműre, nagyobb turbóra és néhány dolgot még átszerelünk az utcai autóból is, hogy teljes legyen a kép.
A poszt címe azt a képzeletbeli határidőt hivatott jelképezni, amikorra az autónak már bejáratott motorral kell versenykészen várnia, hogy teljes erőbedobással feszegethessem saját határaimat, a Hungaroringen tartandó, autós nyílt napon, ami történetesen Augusztus 23-án lesz.
Addig is igyekszem az épülés folyamatáról beszámolni, és kicsit részletesebben kitérek a technikai részletekre és az innen-onnan ellesett, praktikus megoldások kivitelezésére is.
Drukkoljatok Ti is, hogy sikerüljön befejezni a kitűzött határidőig!