Riga-Budapest 1568km. 21 óra alvás nélkül, autóval, tankolással, rendőri intézkedéssel és kisebb eltévedésekkel.
Ahogy a korábbi posztban olvashattátok, a Corollával egy korszak véget ért. Az épített utcai autóm után nagy vacillálásba kezdtem. Mindenképpen egy olyan autót akartam , ami már alaphelyzetben többet tud, mint az előző. Az új terv egy gyárilag már erősebb, sportosabb Toyota Celica GT-Four ST205 lett.
A mobile.de és autoscout24.de böngészése után nem sok olyat találtam, ami a pénztárcámnak is megfelelt. Egy azonban felkeltette az érdeklődésemet Rigában, Lettországban. Amiket addig néztem, azok is Olaszországban voltak, vagy Németországban, így nem gondoltam, hogy nagy gond lehet hazavezetni azt a majdnem 1600 kilométert. Amúgy is, jöttem én már haza Firenzéből 1 seggre, 9 óra alatt…
A szervezkedés első része a képek, videók átvizsgálása volt Ricsivel és Bartenderrel. Az egyikőjük egy 3sgte szaki, aki egy ősrégi Corolla gti-be építette be ezt a motort és a GT-Four hajtását is.
Nem tudom, mennyire elképzelhető laikusok számára, ahogy egy majdnem 20 éves 900 kilós autót 1.5 bar-os turbónyomással, összkerékhajtás repít előre. Majd egy másik alkalommal azt is kivesézzük, hogy miért is épít valaki egy ilyen autóból egy 400 lóerős szörnyet. Bartender pedig régóta egy ilyen autót vezet utcán és pályán egyaránt. Sokat ment már vele, és tisztában van az autó lehetséges hibáival. Ráadásul nagyon jó barátaim mindketten, így bíztam a véleményükben. Jobb lett volna egy itthoni autót megnézni, de hát így alakult, így legalább kalandosabb volt a sztori.
Skype-on órákon át kérdezz-feleleket játszottunk a tulaj barátnőjével, aki türelmesen végighallgatta a kérdéseimet, és tolmácsolta a válaszokat. Küldtek képeket, videót is, tehát nem egy átverés szagú dologba akartak belerángatni. Így jutottam az elhatározásra, hogy kimegyek, és megnézem, milyen állapotban van, és ha műszakilag mindent rendben találok, akkor el is hozom.
Néhány szó az ügyintézésről. Volt egy olyan eshetőség, hogy el tudják intézni azt, hogy nélkülem átírják a nevemre a kocsit, és akkor este csak átnézem, kifizetem és elindulok. Mivel mindenképpen ott kellett lennem az átírásnál, mert kellettek a személyes adataim és papírjaim is, ez túl meseszerű lett volna. Így maradt az, hogy ott alszom vasárnap, és hétfő reggel íratjuk át a kocsit.
Tehát megtaláltam a megfelelő járatot Rigába, és izgatottan vártam az indulás dátumát. A gép vasárnap délben szállt fel, és szerencsére találkoztam egy régi squashos ismerősömmel is, így gyorsan eltelt az odafelé út.
Először Helsinkiben szálltunk le. Nézegettem is lefelé, amikor Riga felett jártunk, hogy milyen jó lenne, ha már 4-kor ott lennék, és akkor időben hazaérnék másnap estére.
Rigába érve a reptéren kellett volna várnia a szálloda menetrend szerinti járatának , de senki sem tudta megmondani, hogy hol van az a parkoló. Így a B terv szerinti, a már előre megtervezett éjjeli buszozást választottam. A sofőrtől megtudtam, hogy ez bevisz a Hotel Europa City szállodához.
Miután megvettem a jegyet, motyogott valamit, hogy mikor szálljak le. Ez mintegy 20 perces út volt, és amikor szólt a sofőr, le is szálltam. Már csak egy nem túl bizalomgerjesztő aluljárón kellett keresztül mennem. A látvány ismerős volt. Az első ötös csoport félrészegen kiabált egymással, kannás bort iszogatva ,és akiket ezután láttam, épp egy liter borért kényszerítettek térdre egy idősebb fazont. Furán nézhettem ki, a kedvenc rikító fehér kabátomban, de nem találtak meg semmivel..
Amint innen felértem a kivilágított utcára, máris jobb kedvem lett. Egy piros Mitsubishi 3000 GT állt mellettem, ami gyermekkorom meghatározó sportautója volt. Ekkor azon az úton voltam, ahol a szálloda van, csak, mint kiderült, 40 percnyi sétára a pontos címtől. Ez itthoni viszonylatban azt jelenti, hogy a buszsofőr lerakott az Üllői úton a Ferenc körútnál, de nekem Pestlőrinc végére kellett volna mennem. Ezúton is köszönöm neki a pontos útbaigazítást...
Így aztán kértem egy taxit a szállodától, ami röpke 20 perc alatt oda is ért. Innen már csak egyenesen kellett volna mennünk, de taxisofőr, mint minden jó taxis kérdés nélkül városnézésre invitált, egy erős bal kanyarral az egyik keresztutcában. Miután rákérdeztem, most miért is megyünk erre, elhabogta, hogy így rövidebb, mintha egyesesen mennénk. Érdekes mondat volt, de itthon is hallottam már ilyet. Csak 500 forintnak megfelelő Lattal /lett pénznem/ vert át. Hát, remélem jó helyre ment a pénz...
A szálloda tiszta volt és kultúrált, a reggeli kiadós és finom. Az eladó pontosan 8 órakor érkezett, ahogy megbeszéltük. Kimentem és rápillantottam a csodára, amiért ennyit fogok hazafelé vezetni.
Tehát itt van, most már csak ne legyen semmi komoly baja. Megkértem a tulajt, először vezesse ő az autót. Ezt rögtön úgy kezdte, hogy nekiállt pörögni a parkolóban. Ebből azért gyorsan kiderült, hogy nem nagyon kímélték a gépet. Mondtam neki, hogy kicsit nyugodjon meg, és inkább átvenném a kormányt. Mivel már Bartender Celicáját vezettem, tudtam, mire kell számítanom, nagyjából hogy is kellene mennie ennek a kocsinak, mind gyorsulásra, mind stabilitásra. Próbálgattam, és gázadásra, fékezésre elengedett kormánnyal is szépen, egyenesen futott.
Pár kavicsfelverődést találtam csak, plusz az oldalán 2 rondább kopás, mintha egy nagyobb kővel dobták volna meg. Volt egy kis kopogó hang, amit egy gumiharang kopása okozhatott de Ricsi mondta még itthon, hogy ez egy ilyen korú használt autónál simán belefér. A 2 hátsó gátló volt még egy kicsit meggyötörve, de ezt tudtam eddig is. Amit még lehetett tudni, hogy épített motor van benne, írható gems ecuval, kapcsolható elektronikával. Elvileg 300 lóerős, de érzésre nem volt annyi. Nem baj, ezt könnyen lehet majd orvosolni, mivel most 0.75 barral tölt a turbó, és 1.1-ig kényelmesen fel lehet húzni hosszú távon is.
Nagyjából olyan volt, mint amilyenre számítottam. Tehát mehettünk átíratni. Ez úgy nézett ki, mint itthon egy műszaki vizsga. Ezzel gyorsan végeztünk, és kis fényképeskedés után 11 körül teletankoltam, és elindultam haza, Budapestre!
Gps beállít, útvonalterv, 4-es redbull, 2 literes víz, 2két csoki, nagy szendó és hajrá. Elöljáróban annyit sejtettem, hogy nem lesz könnyű menet, mert Lettországban és Litvániában 70-es és 90-es korlátozások vannak, Lengyelországban pedig az autópálya ismeretlen fogalom.
Az indulás után 100 métert sikerült megtennem, és máris megállítottak a rendőrök. Mutattam a magyar jogsimat, és simán elengedtek. Varázsjogsi gondoltam, csak tartson ki hazáig:-)
Innen az első tankolásig semmi extra nem történt. Aztán csak, hogy ne unatkozzak, a gps 3 óra működés után szépen elromlott és meg sem nyikkant többet. Ezt persze akkor sikerült megtennie, amikor még biztosan tudtam az utat. Így maradt a viamichelinről kinyomtatott 6 oldalas útvonaltervem.
Kezdett sötétedni, de 120-szal hasítottam mindenhol, és hamar kiérve a lettektől, Litvániában újabb rendőrségi ellenőrzésbe futottam, de úgy, hogy miután meglátták a lett rendszámomat, olyan fürgén ugrottak elém, hogy magam is meglepődtem.
A csodajogsi újra működött és csak annyit mondtak: mággyáááár suttttyyyyy, és mutatta a közeg az irányt, merre menjek. Megfogadtam a tanácsát.
Lengyelországba átérve, már 8 óra vezetés után még 1000km volt előttem, és szépen araszoltam 70-nel. Néha próbáltam előzni is, a dimbes-dombos, erdős útszakaszokon, már amennyire belátható volt az előttem lévő rész, és persze a kocsit is kíméltem, hiszen nem tudhattam, mennyit fogok még elmenni vele gond nélkül.
Hirtelen felcsillant előttem egy kiszélesedő útszakasz. Gondoltam, a mamlaszok, akik 70-nel mentek a teherautóikkal, majd lehúzódnak, én meg elhasítok mellettük szabályosan. Sajnos ez nem így lett...
Kvízkérdés:
Mennyiért lehet jobbról előzni Lengyelországban úgy, hogy legyen benne még egy gatorade és egy pisi is?
Pont 60 euró.
Miután egy egész sort kielőztem, egy nagy antennás, éjjel látó, belső kamerás Vectra kezdett el őrült módon üldözni szirénával és hangosbeszélővel, üvöltözve valami érthetetlen nyelven. Ebben a pillanatban reflexszerűen dugtam egy 3-ast és hagytam, hogy a 2 liter, összkerék turbo tegye a dolgát. Lényegesen izgalmasabb lehetett volna úgy a sztori, de figyelmes olvasóinkban már fogalmazódik a kérdés.
Akkor honnan tudtam, hogy bent milyen éjjellátó kamera van?:-)
Mert bizony megálltam, kiszálltam, majd beinvitáltak abba a szép autóba kicsit beszélgetni. Ez úgy nézett ki, hogy kérdeztem tőlük: do you speak english? A válasz az volt: we can speak polish. Remek, akkor most ezzel el leszünk egy darabig. Nem láttam a szemükben az engedékenység egy szikráját sem. Így aztán visszamentem velük egy benzinkútra pénzt váltani, használtam a klotyót, és ittam egy bambit is, aztán elköszöntünk.
Kicsivel óvatosabb lettem és legalább fel is ébredtem.
Kellett is, mert egy gigaszívásba sikerült belekeverednem. 60 kilométerrel Varsó előtt beállt a sor. Mint utólag kiderült 5km-es dugóba keveredtem, amit először térképpel fél órán keresztül ki akartam kerülni, aztán inkább visszaálltam a sorba plusz másfél órára. Vártam a balesetet, koccanást, kiégett autót, de csak egy gyalogátkelőhely volt a falu közepén, ahol 3 percenként öt ember átment.
Hatalmas ötlet a lengyel közlekedéstervezéstől egy ilyen megoldás. Grat!
Innen továbbhaladva már Varsó következett, ahol azért kicsit beforogtam, de miután egy ezüst Celica st202-est leintettem, a sofőr kedvesen útbaigazított.
Itt már autóút volt, ami úgy nézett ki, mint nálunk az M7, csak nem volt szalagkorlát és két kilométerenként volt egy lámpás kereszteződés, ahol 70-re kellett lassítani, és ezt sajna meg is kellett tenni, mivel rendszerint ezek után kamera volt. Ezt leszámítva tartottam a 120-as átlagot. Bár szerencsére 10 óra körül túl voltam a holtponton, azért sok volt még hazáig. Végre egy olyan kutat is találtam, ahol elfogadták az eurómat is.
Innen sima volt az út Pozsony felé, és túl voltam az 1000 kilométeren is. Egy kis Prodidzsájjal tartottam magam ébren, ami sokat segített a következő pár órában. Győrnél megérdemelten alig vártam, hogy egy hazai meggyes és túrós rétest betoljak egy remek Coke-al leöblítve. Ez volt a jutalomfalat a levezetett út után. Pestig már csak sétakocsikázásnak tűnt az út, és még a reggeli dugó előtt hazaértem. Pontosan reggel 7-kor feküdtem le. Annyi minden kavargott a fejemben, hogy 11-ig tudtam csak aludni, de nem is baj, mert legalább gyorsan elvittem a kocsit Ricsihez, hogy rá tudjon nézni. Szerinte is megérte a fáradozást és ez egy megnyugtató mondat az Ő szájából.
Eddig úgy tűnik jó választás volt az autó, de a többi majd úgyis a jövő zenéje lesz...
A kavicsok és egy kis baki után lefényeztettem a gépet, és elsőre csak használt slickeket vettem rá. Majd ha ezt jól tudom terelni, akkor nyúlok hozzá jobban. Ez persze függ attól is, hogy mennyire leszek megelégedve az idővel, amit majd tudok az autóval a nyílt napokon, versenyeken. Mindenesetre az első benyomás jó volt, de azért egy kis nyomásemelést és egy komplett kipufogórendszert beiktatok, hogy jobb legyen, mint egy gyári . Esetleg, ha jó áron találok, akkor egy állítható futóművet szeretnék majd. Az biztosan sokat dobna az autó stabilitásán.
Az első körök:
Összességében, visszatekintve nagyon jó kis út volt, de csak extrém esetben csinálnám meg újra. Mindenesetre életem különleges élményei közé tudom sorolni, ezt a majdnem 1 teljes napot, amit vezetéssel töltöttem.
Azért a legnehezebb döntés még hátra van. Hagyjam meg utcai, kirándulóautónak, néha beiktatva egy-egy nyílt napot, vagy legyen egy kikönnyített versenyautóm.
Hamarosan ez is kiderül...